Soha nem jártam más Európán kívüli kontinensen, mint a negyediken. Amerika, különösképpen annak latin „fele” annyi látnivalót, élményt nyújtott, annyi ismeretlen kincset rejteget még, hogy nincs bennem hiányérzet, nem vágyom különösebben más világok felé.

A Latin-Amerikával való ismerkedést több mint három évtizeddel ezelőtt egy nagyköveti Mercedes lesötétített ablakán át kezdtem Mexikóvárosban, de alig néhány nappal később már egy sörszállító traktor pótkocsiján találtam magam egy poros veracruzi úton. Azóta is otthonosabban érzem magam egy isten háta mögötti indián faluban, mint akár a legelőkelőbb szállodában.

A legizgalmasabb azonban reggelenként nekivágni a dús növényzettel borított mexikói dombvidéknek, vagy még inkább az aranyló színekben pompázó bolíviai magasfennsíknak, ahol az autóm kereke töri az éjszakai jeget, majd néhány óra múlva már pokolian éget Nap, hogy egyszer csak elhomályosítsa a délelőttönként föltámadó szél által felkavart sivatagi por vagy a fenyegető hózápor. Minden ilyen reggelben benne van egy újabb mexikói piramis vagy inka település felfedezésének izgalma, nem is szólva arról a vadászszenvedélyről, ami egy-egy ismeretlen lelőhelyen folytatott leletgyűjtés során fogja el a régészt. 

De hasonló, a szó szoros értelmében vett lélegzetelállító élményben lehet része annak is, aki a 65 méter magas tikali IV. piramis tetejéről akárcsak turistaként széttekintve megpillantja a többi, őserdő fölött “lebegő” piramis oromdíszét, vagy amikor az inka ösvény egyik vízeséses kanyarulata után szembetalálja magát a Fejős Pál által felfedezett Wiñay Waynának a hófödte Verónicára néző romjaival…

Hiányozhat még bármi is a világból ezek után?

Hogyan lettél az Agra csoportvezetője?

Már a ’80-as évek közepétől végeztem régészeti kutatásokat Latin-Amerika különböző országaiban, így a rendszerváltást követően azon kevesek közé tartoztam, akiknek személyes tapasztalatai voltak az ottani életről. Kézenfekvő volt, hogy rám találtak azok, akik ebbe a térségbe szerettek volna utazni vagy utaztatni. Így 2000-ben kóstoltam bele először az idegenvezetésbe, majd 2004-ben Elek elcsábított… az Agra világába.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a csoportvezetői munkádban?

A kérdéseket. Amikor egy hosszú buszúton valaki föltesz egy látszólag egyszerű kérdést (Mondja csak, hogy tudta 160 spanyol megdönteni a sokmilliós Inka Birodalmat?), amire nem is olyan könnyű válaszolni, és utána azon kapjuk magunkat, hogy órák óta beszélgetünk az adott ország népeiről, történelméről és kultúrájáról. Majd a végén rádöbbenek, hogy tulajdonképpen én tanultam a legtöbbet a beszélgetésből, mert olyasmit kellett végig gondolnom, amit előtte még soha.

Mi volt a legnagyobb utazással kapcsolatos élményed?

Napkelte a Szahara fölött Argentínából útban hazafelé.

Csoportvezetőként mi volt a legfurcsább vagy legviccesebb helyzet, amit átéltél?

Aligha férhet hozzá kétség, a latin-amerikai utakon a leginkább várt látványosság Machu Picchu, és az kilátópont, ahonnan minden panorámakép elkészül. Egyszer egy csoporttal éppen esős időben jártam ott, az egész romterületet áthatolhatatlan ködfüggöny borította. Pár méternyire sem lehetett ellátni. A kilátón álltunk, és senki nem hitte el, hogy a lába előtt hever a világ egyik csodája. Jobb híján visszatértünk a bejáratnál levő étterembe, majd egy órányi várakozást követően ismét a kilátóhoz… Mindenki döbbenten állt, és alig akarta elhinni, hogy egy órával korábban ugyanott voltak.

Mi az az egy dolog, amit mindig magaddal viszel, ami nélkül semmiképp nem kelnél útra?

Az öt egy dolláros, amit még akkor kaptam a feleségemtől, amikor még az nagy pénznek számított nekünk. Ez számomra a kabala vésztartalék.

Mi jut először eszedbe, mikor azt hallod „a legszebb hely a földön”?

Nekem ez abszolút személyes: a Fejős Pál által fölfedezett Winay Wayna, azaz Örök Ifjúság nevű inka városka, és az azt körülölelő havas csúcsok. Akárhányszor csak eljutok oda, levett kalappal állok meg előtte.

És amikor azt, hogy „a legsokszínűbb”?

Az Iguazú-vízesés. A lezúgó vizet körülölelő harsogó zöld őserdő és a fölötte szálló párában mindenütt ott lebegő szivárvány.

Van-e olyan hely a világon, ahová még nem jutottál el, de nagyon szeretnél?

Sokkal többet kaptam, mint amit valaha is remélhettem, de talán a perui őserdőben rejtőző utolsó inka főváros, Vilcabamba egy kicsit hiányzik.

Mik a kedvenc ételeid a nagyvilág konyháiból?

Marhasteak a világvégi Ushuia Tolkeyen nevű szállodájának éttermében. Helyi túróval, csirkehússal és zöldségekkel töltött, göngyölt sült torilla babszósszal egy veracruzi falu, Coyutla kifőzdéjében. Palta a la reyna, csirkesalátával töltött avokádo bárhol az Andokban. Egy szelet lúcumatorta az Urubamba folyómenti hajdani ranchóból kialakított Túnupa étteremben. A Wienersnitzel a bécsi Floriangasse sarkán levő füstös kiskocsmában.
De bármikor megteszi egy jó chairo is, quinában, fagyasztott krumpliban, zöldségekben bővelkedő húsleves akármelyik bolíviai falusi étkezdében is.

Néprajzi Múzeum, Amerika- és Óceánia-gyűjtemény, múzeumtörténet, régészeti kutatások Mexikóban, Peruban és Bolíviában.

2018       Inka Imperial Strategies and Installations in Central Bolivia. In Alan Covey–Sonia Alconini, eds.: The Oxford Handbook of the Inca. University of Oxford Press 119–136.

2015      Égi királyok – Földi istenek. Latin-Amerika ősi civilizációi. Budapest

2014      Paria la Viexa Pre-Hispanic Settlement Patterns in the Paria Basin, Bolivia, and its Inka Provincial Center (co-author), Budapest: Museum of Ethnography.

2008      „Taking them back to my homeland...” Hungarian Collectors – Non-European Collections of the Museum of Ethnography in a European Context. Budapest: Museum of Ethnography.

1999      Chacaras of War. An Inka State Estate in the Cochabamba Valley, Bolivia (co-author), Budapest: Museum of Ethnography.

Egyéb

ittavege.blog.hu

Gyarmati János könyvei a Librinél

...és akkor megérkeztek az inkák kiállítás

Gyarmati János adatlapja a Néprajzi múzeum honlapján

Gyarmati János adatlapja az MTA honlapján