Miért az Agra?

Több mint 20 év alatt sokszor megtapasztalhattuk, hogy az Agra utazói olyan különleges és nyitott emberek, akikben megvan a vágy a kalandra, a kikapcsolódásra, a személyességre, a felfedezésre, a máshol és másokkal át nem élhető tapasztalatokra.

Hiszünk abban, hogy mindezt leginkább a különleges és egzotikus utak során élhetjük át. Az élmény az ismeretlennel való találkozásból születik, de ismeretlen úton megbízható társra, hiteles vezetőre van szükség. Az Agránál több, mint két évtized szakmai tapasztalatával, szakértői hátterével, elhivatottságával azon dolgozunk, hogy a távolit és az ismeretlent elérhetővé, megtapasztalhatóvá és szerethetővé tegyük. Ez tette lehetővé, hogy Magyarországról elsőként vezessünk utakat olyan térségekbe, mint Irán, Irak, Szudán, Eritrea, Pakisztán, Kelet-Indonézia, Fülöp-szigetek vagy az egykori Guge királyság. És ugyanez tette lehetővé, hogy többezer ügyfelünk felejthetetlen élményekkel térjen haza többek között Kínából, Indiából, Tibetből, Japánból, Etiópiából, Peruból vagy Patagóniából.

 

Az utazás szerintünk

Szenvedély, szabadság, kaland, belső igény, megosztható tapasztalat, útkeresés, megismerés, játék és mindenekelőtt élmény, élmény, élmény… A jó út egyedi, személyes, élménydús, ritmusos, jól felépített, színvonalas, jól időzített, biztonságos, kiegyensúlyozott és hiteles. A világ legizgalmasabb helyszínein az Agra ezt nyújtja számotokra:

Szakértői és élményközpontú vezetés

Csoportvezetőink sokszor komoly egyetemi, kutatói múlttal rendelkeznek, adott esetben hosszú ideig éltek vagy tanultak az egyes országokban, tolmácsként, idegenvezetőként, gyakorló régészként, fotóriporterként, haditudósítóként sok mindent megéltek és megtanultak, így valóban hiteles élményeken vezethetnek át benneteket.

 

Személyes odafigyelés

Nagy hangsúlyt helyezünk rá, hogy valódi kapcsolat alakulhasson ki munkatársaink és utazóink között. Ezért nálunk kizárt a – más utazásszervezőknél általánosan előforduló, 30-40 fős (vagy még nagyobb) csoportlétszám, a tömeges utaztatás. Mi garantálni tudjuk, hogy tényleg személyes odafigyelésre számíthassatok vezetőinktől. Mert nálunk minden utazó saját ízlése is számít, tudjuk a neveteket és minden esetben igyekszünk odafigyelni az egyedi kéréseitekre is.

 

Elkötelezettség az igényeitek iránt

Tudjuk, hogy csoportban utazni egyben sokféle igény együttes megjelenését is jelenti. Több évtizedes rutinunk biztosítja, hogy a személyes kérések, egyéni ritmusok is össze tudjanak csiszolódni a csoport dinamikájával. Egyedülálló módon igyekszünk odafigyelni, hogy már a programszervezésnél rugalmas lehetőségeket, megfelelő opcionális és egyéni programokat tudjunk kínálni, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbb arányt a programbőség és a pihenés, a végigkalauzolt utazás és a szabadidő között is. Utazásszervezőink minden igényeteket komolyan veszik, vezetőink pedig végig odafigyelnek mindenkire, és ahol szükséges, segítenek hidakat építeni a különböző igények és az igények és a lehetőségek között is.

Saját erőből nem elérhető programbőség

Tapasztalatunk szerint vannak a világon aránylag könnyen, és nagyon nehezen szervezhető területek is. Az Agra utak zöme inkább az utóbbi kategóriába tartozik. Sokszor visszaigazolták nekünk, hogy az egyénileg, tapasztalat és kultúraismeret nélkül szervezett utak csak elsőre kecsegtetnek megtakarításokkal és sok-sok könnyen elérhető egyéni kalanddal. Sokszor elbillen ilyenkor a mérleg az elpazarolt idő, nem várt plusz kiadások, kellemetlen tapasztalatok, vagy épp a biztonsági kockázatok irányába. Ebben a helyzetben sokszor csak utólag derül ki, hogy mi mindent nem látott, nem kóstolt meg, mit értett félre, vagy miért került bajba valaki. Meggyőződésünk, hogy több évtizedes tapasztalatunk és az ezalatt megszerzett speciális tudás valóban új világokat képes biztonságosan és inspirálóan megnyitni utazóinknak. Egy Agra utazás keretében mindent láthattok és mindent megtapasztalhattok, amit tényleg érdemes látni és megtapasztalni az adott térségben.

 

Biztonság

Az Agra utakon, a célterületeink jellegéből adódóan is, kiemelt szempont a biztonság, amire nagyon nagy hangsúlyt fektetünk. Négy alappillére van a Rólatok való gondoskodásunknak:

  • élő diplomáciai kapcsolatok
  • megbízható, kipróbált helyi partnerek
  • vezetőink alapos kultúra- és nyelvismerete
  • évtizedek alatt szerzett rutinunk és tapasztalataink, amik már válsághelyzeteken, útzárakon, egészségügyi problémákon egyaránt átsegítettek bennünket
  • kiemelkedően erős biztosítótársasági kapcsolataink

Kiemelkedő ár-érték arány, átlátható árazás

100% ár-érték arány! Útjainkon egyszerre tartjuk szem előtt a kedvező árfekvést és utazóink kényelmét is. Belső minőségbiztosításunkon csak akkor mehet  át egy-egy útiterv, ha szakmai és pénzügyi oldalról egyaránt meggyőződtünk róla, hogy ár-érték arányban a mi ajánlatunk a legjobb a piacon. Törzsutas klubunk tagjaként pedig még ezen felül is egyedülálló kedvezményekhez juthatsz.

 

Minőségi szolgáltatások

Az Agra színvonal alapvetően 4*: a kényelmes, de nem elsődlegesen a luxusra törekvő szolgáltatási szint. Ettől ritkán és indokolt esetekben térünk csak el – felfelé vagy lefelé egyaránt. Ennek a szintnek a biztosítására törekszünk a hotelek, transzferek, éttermek és egyéb szolgáltatások esetében, és ezt várjuk el helyi partnereinktől is.

 

Speciális programok, különleges kulináris élmények

Hitünk szerint az utazás jóval több élményt tartogat az alapnak tekinthető, aktuális Unesco lista végiglátogatásánál. Együtt nevethetünk a helyiekkel, közös fotókat készíthetünk vagy velük is étkezhetünk. Sok apró, nagy csoporttal nem látogatható helyszínt bejárhatunk, egyes kolostorok eldugott kápolnáit is megnézhetjük. Nem is beszélve az út menti mandarinevésről, a street food füstjéről, az elegáns bárokról, a felhőkarcolók tetejéről… Az Agra+ és a Foodways programpontok és csoportvezetőnk igényes odafigyelése minden úton igyekszik nektek ezt a többletet biztositani.

Kis- és közepes csoportok (maximum 22 főig)

Többféle ideális csoportméret létezik: kinek mi a legmegfelelőbb. Kisebb csoportnál általában növekszik valamelyest az ár, de egyben a személyesség szintje is, míg nagyobb csoportméretnél csökkenhet az ár és szélesebb körből ismerkedhetünk. A kulcs mindig az egymás közötti együttműködés, tolerancia és a csoportvezető kiegyensúlyozott segítsége. Ezek alapján mi 22 főben maximáltuk a csoportlétszámainkat. E fölött már nem nagyon lenne biztosítható az a személyesség és az hangulat, ami az Agra útjainak lényegi jellemzője. Ennyien még bemehetünk például a jeruzsálemi szír kápolnába is, és csoportvezetőink is meg tudják jegyezni mindenkinek a keresztnevét.

 

Autentikus tapasztalatok

Egynémely csoportvezetőnkkel jóféle, estékbe nyúló vitákba lehetne belefogni az autenticitás értelmezéséről: Hol van a határ régi és új, autentikus vagy tömegigény között, hiszen olyan mértékben változik körülöttünk minden? Már akkor szembesülhettünk a problémával, amikor a ladaki kolostorok hagyományos, tél végén rendezett fesztiváljait elkezdték nyáron tartani, hiszen a meleg miatt több lesz a látogató... Az Agra egyensúlyozni igyekszik és nem ítélkezni. Megbízunk vezetőink tudásában és utazóink intelligenciájában is, és mindig arra törekszünk, hogy a legautentikusabb utazási élményeket velünk élhessétek át.

Törzsutasprogramunkrészleteiről, az elérhető egyedülálló kedvezményekről utazásszervezőink készséggel adnak részletes felvilágosítást.

Partnereink, referenciáink