Kevéssé közismert, hogy nem csupán a kefirt, de még egy annál is népszerűbb erjesztett italt is köszönhetünk a Kaukázus vidékének… A régészeti leletek tanulsága szerint ezen a tájon háziasították először a szőlőt, s bizony, hogy ezeket sem csupán mazsolának tartogatták: innen indult el meghódítani a világot ez az immár nyolcezer éve alighanem töretlen népszerűségű ital, a bor. Nem csoda hát, hogy ha a helyi legendák szerint, a Szent Nino missziós tevékenységének köszönhetően a IV. században megtért grúzok az első kereszteket is szőlőtőkékből készítették, így is kifejezve a két legnagyobb nemzeti érték: a vallás és a bor összetartozását. (S a helyi legenda bájából semmit nem vesz el, ha megjegyezzük: a bor liturgikus szerepe miatt a szőlő már a legkorábbi időktől elég általános keresztény szimbólum volt…)

Grúzia keleti része, Kakheti tartomány s benne Telavi, az egykori főváros környéke ezért is kiemelkedő jelentőségű, mondhatni kötelező úti cél. Itt éppúgy lehetősége van az utazónak másfél évezredes alapokon álló szerzetesi épuleteket (Alverdi, Suamta monostorai), mint modern pincészeti múzeumot (Alexander Chavchavadze) látni, valamint hagyományos földbe ásott edényben érlelt, ún. kvevri-technológiával készült sajátos, és modern, reduktív eljárással gyártott, nyugati típusú borokat kóstolni. Ezután, egy hosszú nap végén már kicsit sem meglepő a grúz nemzet apostolnőjének és legfőbb szentjének, Szent Ninonak a sírját is ezen a vidéken találjuk: Bodbe monostorában. Itt, ahol a régi és modern építészetet ötvöző épület falai között, a későantik sír középkori felépítményénél állva, a rajta lévő újkori ikonokat szemlélhetjük (miután korábban a pince hűvöséből a nyár melegébe, majd itt ismét a templom hűs levegőjébe léptünk), megérezhetünk egy belső békét, amit Grúziából csendes egyszerre kellemes és mégis felemelő emlékként vihetünk haza magunkkal.