Bár valószínűleg jónéhány, a történelemhez amúgy értő ember is habogni kezdene, ha arra kérnénk, hogy „egy-másfél percet beszéljen már összefüggően a nabateusokról;” ha a sziklába vájt város, Petra kerül szóba, szinte mindenki képes legalább egy ikonikus képet maga elé idézni Jordánia e méltán világörökségi helyszínként számon tartott, világhírű nevezetességéről…

A Nabateusok

Az évezredek során számtalan olyan nép tűnt fel Földünkön, melyek azután szinte nyom nélkül enyésztek el a nagy, folytonos változásban. A nabateusok, ezek az ízig-vérig sivataglakó egykori nomádok azonban – bár azt hinnénk, hogy szikár életkörülményeik erre nem sok lehetőséget kínáltak – igazi csodákat hagyományoztak ránk, kései utazókra is.

Történetük hajnala nagyrészt az idők homályába vész. A Kr.e. VII. századból való asszír forrásaink még csupán a sivatagi vízlelőhelyek és utak ismerőiként, harcias állattartókként említették őket, később azonban Arábia legfontosabb fűszereinek, a tömjénnek és a mirhának szinte kizárólagos szállítóiként elképesztő gazdagságra és kulturális kapcsolatrendszerre tettek szert. Kifinomult, egyedi civilizációt hoztak létre szinte a semmiből, mely még Rómával is dacolni tudott – egy darabig.

Önállóságuk (Kr.u. 106-ban bekövetkező) elvesztésével, majd a karavánkereskedelem háttérbeszorulásával kultúrájuk fokozatosan hanyatlásnak indult, és egy hosszú epilógus után – melynek során a kereszténységet is felvették, illetve egy egészen sajátos, keverékvallást hoztak létre vele, – csaknem másfél évezreddel a megjelenésük után, az arab hódítást követő beolvadással tűntek el végleg a történelem színpadáról.

Petra, a sziklába vájt város

Örökségük vitathatatlanul legimpozánsabb emléke a rózsavörös homokkő kanyonba épített/faragott város, Petra, ahol változó építészeti stílusokon, koronként más-más isteneknek emelt oltárokon és templomokon keresztül követhetjük útjukat a felemelkedéstől a – talán szükségszerű – bukásig.

A Kr.e. 200 és Kr. u. 100 között virágzó város technikájában is különleges (a természet által adott, a sziklába vájt és a felépített elemek sajátos egységét képező), építészetileg és stílusában pedig az ókor legsajátosabb eklektikáját megvalósító, évszázadokon át készült alkotás.

Petrában járva, akár a „Dzsin sziklákban” gyönyörködünk, akár a – fenti képen is látható – 40 méret magas – „Kincsesház” homlokzatán próbálgatjuk a perspektívákat, akár a 3000 férőhelyes színház időmarta szikláin ülve ábrándozunk, akár a Királysírok előtt töprengünk a hajdani nagyságon, vagy épp az Ad Deir („a Kolostor”) monumentális homlokzata előtt döbbenünk le a hajdani építészek zsenialitásán; egyet biztosan tudunk: ezt az élményt számtalanszor el fogjuk mesélni, és soha nem fogjuk elfelejteni.