19 évesen, az egyetem folyosóján megláttam egy hirdetést, miszerint a Magyar Történészhallgatók egyesülete utat szervez Londonba. Egy hét, busszal, nyolcezer forint, 1992. Befizettem, elutaztam, ott maradtam. 5 hónapon keresztül dolgoztam Oxfordban higiéniai technikusként (éttermekben mosogattam). A pénzből, amit megspóroltam, vettem egy jó hátizsákot, egy jó hálózsákot (a mai napig megvan), egy pár túrabakancsot, és egy fényképezőgépet. Aztán nekiálltam beutazni a Brit-szigeteket autóstoppal: Dél-Anglia, Wales, Skócia, fel egészen Skye-szigetéig, Észak-Írországban még egy hajót is stoppoltam - egy éjszaka erejéig voltam lazachalász. Hazafele még megálltam Párizsban, végül másfél hónap utazás után értem haza. Majdnem mindent, ami azóta velem történt le tudok vezetni ebből az utazásból... Vettem egy Brit-szigetek meg egy Európa térképet, és bejelöltem rajta az utamat. Elhatároztam, hogy egy napon a térképek tele lesznek vonalakkal. Mint a legtöbb fiatal, aki a hetvenes, nyolcvanas években nőtt fel, persze én is elsősorban nyugatra akartam menni. Megnéztem azon a bizonyos térképen, melyik a legnyugatibb pont az európai kontinensen, és megállapítottam, hogy egy Cabo da Roca nevű sziklaszírt Portugáliában. El volt döntve: Portugáliába stoppolok legközelebb. Felfedeztem, hogy létezik Portugál Szak az ELTE BTK-án, hát elkezdtem. 20 évesen 3500km-es stoppolás után megérkeztem Portugáliába. Szerelem volt első látásra. Amikor 1999-ben egy posztgraduális ösztöndíj után hazaértem Portóból, megkeresett egy iparkamara, hogy elvinném-e őket Portugáliába idegenvezetőként. Nem találtak senki, aki tudott volna portugálul. Én ugyan friss diplomás tanár voltam, nem idegenvezető, de ismertem az országot, mint a tenyeremet, és a hátam mögött volt hét év alatt több tízezer kilométer kalandos utazás.

Na, így lettem tanárból egyre inkább idegenvezető. Az Európa-térképet már nem lehetne látni a vonalaktól, de Dél- és Közép-Amerika is szépen tele van, Ázsiába is vezet jó pár vonal. Az angol és a portugál után jött a spanyol, az olasz, a francia, a német. Azóta, ha otthon vagyok, akkor is „el vagyok utazva”: 4 éve Berlinben élek feleségemmel, három gyerekemmel és nagyon élvezem.

Hogyan lettél az Agra csoportvezetője?

Már volt a hátam mögött „némi” tapasztalat, amikor Kónya Gáspár barátom szólt, hogy szükség lenne még valakire az Agránál, aki mélyebben ért Dél-Amerikához. Szimpatikus volt a hozzáállásuk, és ez hamar kölcsönösnek bizonyult. Utólag már-már természetes, hogy közös munka lett belőle.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a csoportvezetői munkádban?

Hú! Nagyon szeretem, szőröstül-bőröstül... Szeretem azokat a pillanatokat, amikor megmutatok a csoportnak valami fantasztikusat, amit én már láttam, és tudom előre, hogy le lesznek nyűgözve – és ott vagyok velük abban a pillanatban, amikor ez megtörténik és átélem, hogy aktív részese vagyok a pillanatnak. Nagyon szeretem, ha sikerül valamit jól elmagyaráznom, főleg, amikor tudom, hogy később egy másik helyen, másik időpontban még újra előjön majd a téma és akkor fog igazán összeállni a kirakós játék. Élvezem, hogy nagyon különböző, nagyon érdekes emberrel ismerkedhetek meg a csoportban: aki egy agrás útra eljön, a mögött már mindig áll egy érdekes élet, nyitott és kíváncsi. Egyszerűen jó ilyen emberek társaságában lenni.

Mi volt a legnagyobb utazással kapcsolatos élményed?

Sok-sok ilyen volt: Ara papagályokkal reggelizni az Amazonasi dzsungelben, bálnák táncát nézni a Zöld-foki-szigeteken, és még sorolhatnám… De amit a legjobban szeretek, az otthon érezni magam egy idegen helyen. Bevallom, olyan helyekre szeretek leginkább menni, ahol beszélem a nyelvet. Élvezem a megérkezés pillanatától, hogy ugyan idegen vagyok, de mégis értem a helyieket. Olyan „kinn is vagyok, benn is vagyok, jaj de nagyon boldog vagyok” érzés.

Csoportvezetőként mi volt a legfurcsább vagy legviccesebb helyzet, amit átéltél?

Hirtelen az az eset jut eszembe, amikor egy testvérpár az én utamon, az én csoportomban, az én buszomon ismerkedett meg. Nem vicc! Vannak helyzetek, amikor az a legcélszerűbb módja a létszámellenőrzésnek, ha egyszerűen felolvasom a csoportlistát. Egy ilyen alkalommal, a már a többedik napon, egy férfi és egy nő rájöttek, hogy testvérek, akik még soha nem találkoztak. A férfi Portugáliában született, a nő ugyanattól az apától, de már egy második házasságból Kanadában. Tudtak egymás létezéséről, de soha nem találkoztak. Mennyi lehet a matematikai esélye ennek? Hátborzongató volt. Onnantól kezdve egymás mellett ültek, és mindenhova együtt mentek; vagy ötven évet kellett bepótolniuk. Az egész csoport nagyon élvezte. Olyan volt, mintha egy filmbe csöppentünk volna.

Mi az az egy dolog, amit mindig magaddal viszel, ami nélkül semmiképp nem kelnél útra?

Ez könnyű: a telefonom. Minden azon van. Van egy mappa az SD-kártyán „Aktuális munka” címmel, abba mentem a teljes dokumentációt. Ha a papíralapú elveszik, az még mindig megvan – ez megnyugtató. Azon kívül ott vannak korábbi feljegyzéseim, útinapló, jegyzeteim, enciklopédia szócikkek, újságcikkek, zenék. Aztán ott van a Kindle, gyarapodó e-könyvtárammal. Fotók. Zenék. Térképek. Ezek persze valahol a fejemben is megvannak, de kell egy archívum. Ezek az információk a hozzáadott érték, amitől az utazás kultúrális élménnyé változik.

Mi jut először eszedbe, mikor azt hallod „a legszebb hely a földön”?

Tartózkodnék a szuperlatívuszoktól, mert minden mást kizárnak. Lenyűgöznek az érintetlen tájak. Lehet hegy, erdő, gleccser, vízesés, tó, folyó, sivatag. De lenyűgöznek a kultúrtájak is, amikor kitartó és következetes emberi tevékenység nyomán létrejön egy új tájkép: művelt szőlőültetvények, teraszos rizsföldek, kertek, parkok, falvak, városok. Tele van velük a világ.

És amikor azt, hogy „a legsokszínűbb”?

Brazília. Már, ha a kultúrák és rasszok keveredésére gondolunk. Ehhez nem fér kétség.

Van-e olyan hely a világon, ahová még nem jutottál el, de nagyon szeretnél?

Nagyon sok. És egy-két ilyen helyre legszívesebben az Agrával utaznék... Apropó: adtok kedvezményt? ;-)

Mik a kedvenc ételeid a nagyvilág konyháiból?

Indiai, vietnámi, arab, török, olasz, portugál, francia, magyar – ezeket készítem is. Alapvetően Berlinben élek, és ott könnyen is meg is találok hozzájuk minden alapanyagot. Családom legnagyobb örömére.

Elsősorban dél-amerikai csoportok vezetése Európában, magyar csoportok vezetése Dél-Amerikában.

Válogatott publikációk

Bencze, P. 1995. A Review of Thompson’s Dictionary for Hungarian Learners of English. In: Szigeti, A., Szigetvári P. (eds.), Nádasdy, Á, (ed. consultant), The Odd Yearbook 1994. ELTE, Budapest, 1–12.

Bencze, P. 2000. Anglia és az angolok hatása Eça de Queirós műveire. (néhány észrevétel) — az Eça de Queirós halálának 100. évfordulója alkalmából, a Camões Intézet Budapesti Nyelvi Központja és az ELTE BTK Portugál Nyelv és Irodalom Tanszéke által meghirdetett esszé-pályázaton 1. helyezést elért dolgozat. 2000.

de Queriós, E. 2002. A dajka. In: de Queirós, E. Egy szőke lány különcségei. (Elbeszélések). Íbisz, Budapest, 86–91 (műfordítás).