Libanoni cédrusok erdeiben

Libanont nem véletlenül nevezik a „cédrusok földjének”. Az állam hivatalos zászlaján is szereplő fenyőféle az ország (de legalábbis a terület) csaknem 5000 éves ikonikus jelképe, ma is nemzeti szimbólum. A környező hegyláncok magasabb régióiban honos, gyönyörű, matuzsálemi kort is megérő fái már a Kr.e. III. évezredi Egyiptom számára is fontos importcikket jelentettek.

Hatalmas méretei és kiváló nedvességtűrő képessége miatt az ókorban a legfontosabb palota- és hajóépítési alapanyag volt, de presztízsértéke miatt Egyiptomban szarkofágokhoz is felhasználták (míg olaja a múmiák bebalzsamozásában kapott szerepet). Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy évezredekre a cédrusok jelenléte adta a terület gazdaságának legfontosabb talpfáját. (Sarokkövet mégsem mondhatunk…)

Áprilisi tavasz a libanoni cédrus szülőföldjén. Fotó: Parlagi Gáspár.

Történelmi fontosságát mi sem mutatja jobban, hogy a mítoszok világában is fontos helyet kap. Az irodalom (és egyben az írott történelem) hajnaláig visszanyúló, ékírásos Gilgames-eposz egyik központi eseménye Humbaba (vagy Huvava) az istenek birtokát jelentő cédruserdőt őriző óriási szörny legyőzése. Az embereknek szinte az istenektől kellett elragadniuk a csodálatos fafajtát, hogy a kultúrhős végre tisztességes civilizációt teremthessen:

„Mint juthatnánk el
a cédruserdőbe?
Őrizője, ó Gis, igen hatalmas,
nyughatlan bajnok.
Huvava bőgése özönvíz,
szája tűz-katlan,
lihegése szélvész!
Hatszor két óra járóföldről meghallja a lábak lépését
és a földjét taposni bátrat lefekteti örök időkre -
ki merné hát az erdejébe lépni?...”

(Rákos Sándor fordítása)

De lépten-nyomon (több mint hetvenszer) találkozhatunk az Ószövetségben is a cédrusfával: az első – avagy salamoni – templomnak egyszerre adta gerendázatát és díszburkolatát is ez a fafajta, de áldozatként elégetve fontos rituális szereppel is bírt. A költemények pedig (különösen a zsoltárok), szinte alapmetaforaként használják a „libanon cédrusait”, ha valami „erős, hatalmas, méltóságteljes” dolog megragadásához keresnek megfelelő költői kifejezést.

Hosszú életű fáról lévén szó, mind a mai napig akadnak közöttük olyanok, melyek talán már akkor is itt éltek, amikor a környéken még a Római Birodalom szava volt a döntő. Bár a mértéktelen kitermelésnek köszönhetően egykor komoly veszélye volt, hogy a cédrusok néha földjén, már csak a zászlón marad meg majd ez a híres fenyőféle, szerencsére több összefüggő erdős-ligetes részt is sikerült megmenteni. Bár az első világháború időszaka és az összeomló Török Birodalom még egy utolsó, nagy csapást jelentett a cédruserdőkre (többek között nem csak képletesen a gazdaság, de nagyon is szó szerint a vasút talpfájaként és a gőzmozdonyok tüzelőanyagaként is felhasználták)…

Így mára ugyan az egykori erdőknek csupán kis maradványait tudjuk felkeresni, de semmi nem tarthat vissza bennünket, hogy Csontváry nyomán mi is zarándoklatra induljunk, és felkeressük e romantikus, ősi és méltóságteljes ligeteknek a mementóit.