Az indonéz szigetvilág létezését jobbára annak a hosszan elnyúló tengermélyi tektonikus törésvonalnak köszönheti, melynek mentén vulkánok sora tört a felszínre az elmúlt évmilliók során. Ezek nem csupán szigeteket hoztak létre, de ezeken termékeny lejtőket is, csúcsaik körül koronaként összegyűlő felhőket és esőt, ezzel karöltve pedig virágzó, apró kis kultúrákat - végig a szigetláncon. Míg a Kis-Szunda szigetek közül Balin, Lombokon és Szumbaván hat tűzhányót számlálhatunk össze, addig Flores tizenhat ilyen csúccsal büszkélkedhet - jóllehet ma már nem mindegyik aktív. Látogatásunkat ezek az istenekként tisztelt vulkánok kísérik majd végig. Lesz olyan közülük, amely mellett csupán elhaladunk, ámulva nézhetjük, ahogy kacskaringós utunkat hol jobbról, hol balról felügyelik, mint például a Ranaka vagy az Inerie, míg a Kelimutut egészen közelről is szemrevételezzük majd. Nem véletlenül: a ma már kihunyt tűzhányó három krátertaváról híres – mivel ezek, a bennük felhalmozódott különféle ásványi anyagoknak köszönhetően más és más színekben pompáznak.

Flores, a Kelimoto vulkán krátertava