Burma: Bagan templomvárosa - Mandalay - Inle-tó- Rangoon hosszabbitás

Hátsó-India vonzásában

8 nap / min. 15 fő
Ázsia Katalógus út Classic

A jelenlegi helyzet okozta bizonytalanságok miatt az utat
2021. novemberére és 2022. Februárjára
szervezzük át. A pontos időpont és az ár frissítése előkészület alatt áll. Addig is örömmel vesszük érdeklődésedet, és szívesen tájékoztatunk a részletekről, ha a bal oldalon lévő "Érdekel" gomb megnyomásával és elérhetőséged megadásával lehetőséget adsz nekünk erre.

Hátsó- India (ahogy a régi időkben, nyugatról nézve szerettük hívni az akkor még egy nagy ázsiai olvasztótégelynek tűnő, bonyolult indokínai területek egy részét) egykor Burmát és a Maláj-félszigetet foglalta magában. Ma már senki nem hívja így, még itt, a Távol-Nyugaton sem… Legnyugatibb országa, a kalandot kereső utazók előtt csak későn megnyílt egykori buddhista királyság, - politikai szempontoknak megfelelően – Burma, ill. Mianmar néven is ismert. De bárhogy is hívjuk, az vitathatatlan, hogy lélegzetelállító látványosságai mellett, egyike azon kevés kultúrának, ami a digitális new age idejére is átmentette a két legfontosabb emberi értéket: a derűt és az Istenközelségből fakadó egyszerűséget. Rejtély, hogy annyi történelmi hányattatás után miképpen maradt élő és ennyire kézzelfogható a hit Bagantól Rangoonig, az Inle-tótól a legkisebb falvakig – de szinte minden utazót megérint ennek a hitnek mélysége manapság is.

1.. nap: Utazás Mandalayba

Reggeli után bangkoki átszállással Burmába repülünk. Délután érkezünk Mandalay-ba, az egykori királyi székvárosba, a burmai buddhizmus szívébe. Szállás: Mandalay.

2.. nap: Sáfrány Mandalay és U Bein tikfa hídja

Kipling nyomába szegődve indulunk Délkelet-Ázsia egyik legromantikusabb városának felfedezésére. Felkeressük az egyedülálló szépségű Shwenandaw tikfa palotáját, majd megcsodáljuk a Kuthodaw pagoda 729 márvány lapját, amely a Megvilágosodott tanítását őrzi. Füstaranykészítő, bronzöntő és jádefaragó műhelyekbe látogatunk, majd délután egy régebbi fővárosba, Amarapurába utazunk. Itt kétségkívül U Bein ikonikus tikfa hídja jelenti a fő szenzációt, ám ha időben érkezünk, átsétálhatunk rajta a túlparton lévő Taung Mingi pagodába is. Szinte már giccses fotókat készíthetünk a naplementében. Szállás: Mandalay.

3.. nap: Ava és Sagaing

Az igazán korán kelők ma egyedülálló élményekkel gazdagodhatnak: hajnalban kilátogatunk a Mahamuni pagodába, ahol a hívek minden reggel megmosdatják az Élő Buddha szobrot. Reggeli után ismét útra kelünk. A mai napot két másik, korábbi burmai főváros emlékei között töltjük. Avá-ban felkeressük a régmúlt építészeti stílusát őrző Nanmyint tégla őrtornyát, a 19. század elején, a Kongbaung dinasztia királynéja által építtetett, csodálatos Maha Aungmye Bonzan kolostort és lovas kocsikkal közelítjük meg az egykoron kiemelt tiszteletnek örvendő Bagaya kolostor tikfaépületét. Ezután a túlpartra, Sagaing irányába tartunk. Itt megtekintjük az egyik legrégebbi, a pjú időkre visszamenő Kaung Mu Taw sztúpát, illetve látogatást teszünk egy buddhista apácakolostorban. A napot a Sagaing-hegyről búcsúztatjuk. Szállás: Mandalay.

4-5.. nap: Bagani varázslat

Reggel a repülőtérre indulunk, hogy Bagan-ba, a burmai királyság aranykorának 9–13. századi fővárosába utazzunk. A korai buddhizmus csodás emlékei: lenyűgöző templomok, téglasztúpák, kolostorok és piacok között töltjük a következő bő másfél napot. Felkeressük a leghíresebb szentélyeket, mint a Htilominlo, az Ananda, a That Byi Nyu, vagy a Dhamma Yan Ggyi, de tiszteletünket tesszük a precízen helyreállított 11. századi Shwezigon payánál is. A számtalan sztúpa és szakrális épület mellett lesz időnk ellátogatni a Nyaung U reggeli piacára, a Minnanthu falukörzetbe, vagy a környék méltán híres lakküzemeinek egyikébe is. Mivel szerencsére a templomokra már nem engedik felmászni a turistákat, a naplementéket más kilátópontok magasáról csodálhatjuk meg. Szállás: Bagan.

6.. nap: Csónakkal az Inle-tavon

Reggel Hehóba repülünk. Egész napos kirándulás az Inle-tó titokzatos világában! Úszó kertek, piacok és cölöpökre épített pagodák várnak ránk, halászok, hajóépítők, szivarozó és nyakgyűrűs asszonyok társaságát élvezzük a nap során. Szállás: Inle-tó.

7.. nap: Megérkezés Rangoonba

Reggeli után átrepülünk a gyarmati idők Rangoonjába, a mai Yangon-ba. Rövid pihenés, majd máris elmerülünk a bájos burmai nagyváros forgatagában. A nap során során felkeressük a lenyűgöző Sule payát, majd a város gyarmati negyedében folytatjuk felfedező túránkat: régi brit épületek, koloniális romantika. Ezután egy jó órára burmaiakká válunk magunk is: bennfentes élmény vár ránk, mihelyt felszállunk a helyi tömegközlekedés legforgalmasabb járművére, az 1961-ben megnyitott körvasútra. Munkába siető burmaiak, iskolások, piaci kofák között utazunk majd. Programunkból nem maradhat ki a Chaukthatgyi paya hatalmas fekvő Buddhája és az utolsó mogul uralkodó, a rangooni száműzetésben meghalt Bahadur Sáh Dzsáfár sírja sem. Az este már a sejtelmes fényekben pompázó Shwedagon payánál talál bennünket: mennyei látvány, autentikus hangulat, buddhista életképek, burmai beavatás. Majd frissitünk és indulunk a reptérre.

8.. nap: Búcsú Burmától

Hazautazás. Érkezés Budapestre aznap.

Galéria