Nagy Elek

Születési év: 1969
Végzettség: teológus (PPKE HTK, SAPIENTIA SZHF 2008)
Szakterülete: szakmai igazgató, tulajdonos
Beszélt nyelvek: angol

Bemutatkozás:

1998 óta az Agra lett a munkám, a hivatásom, a szenvedélyem. Társalapítóként és tulajdonosként immáron 18 éve lélegzem együtt az utasokkal, a kollégákkal, egy kicsit az általunk szervezett világrészek változásaival. A felelősség, a kihívások, a megszerezhető sikerélmények szinte minden szintjét ismerem. Mindezek, a mintegy 50 országban szerzett utazási tapasztalatok és az Agra stáb átalakulási ellenére sem lankadó lelkesedése mondatja velem, hogy az utazáson keresztül megszerezhető közösségi- és egyéni élmények az emberi élet legjobbjai közé tartoznak, így a mai napig azt érzem, ha ebből csak egy kicsihez is hozzásegíthetjük utasainkat már megérte ehhez a szakmához közel sodródni. Szudántól Tibetig ember az ember, épít és rombol, közel ugyanúgy s ezt a kollégáim szakértő közreműködésével közelebb hozni, megértetni és így más kulturákat megszerettetni egy nem gyengülő motivációt jelent az életemben. Az Agra szerintünk ügy, nem csak cég és remélem sokáig az is marad.

Szakmai tevékenység, publikációk:

Érdeklődési terület: keresztény- és ázsiai vallástörténet

Web hivatkozások