Vietnamnak ma már két arca van: egy régi és egy új, melyek utánozhatatlan harmóniában olvadnak össze Hanoi és Ho Si Minh város (Saigon) utcáin.
Délkelet-Ázsia leghosszabb folyama gyakori szereplője az Agra programoknak. A vietnamiak Kilenc Sárkánynak nevezik a számtalan ágra szakadó óriást, amely itt éri el a Dél-kínai-tengert. A roppant víztömeg igazán változatos, jobbára földművelésre és halászatra épülő emberi tevékenységeket hívott itt létre, a főágakat összekötő több ezer kilométernyi csatornarendszer pedig földünk egyik legnagyobb vízi útvesztőjévé vált az idők során.
Egy egész napot töltünk ebben a sajátos zsongású környezetben. Részben a Mekongon és csatornáin, ahol különféle vízi eszközökkel keressük fel a helyi érdekességeket; részben a parton és a szigeteken, ahol egzotikus gyümölcskertekre, élénk településekre és vallási közösségekre csodálkozhatunk rá.
Mekong-delta. Fotó: Agra archívum.
Friss kerti javakat kóstolunk, például rambutánt, kókuszt, és a licsi unokatestvérét, a sárkányok szeméről elnevezett longant. Együtt ringunk a Mekongon úszó vízijácint-telepekkel, és megszagoljuk a trópusokat – a rengeteg virágot, a párás folyót és az édes gyümölcsöket. A kígyós rizspálinkát, a motorcsónakok benzingőzét és a templomi füstölőket egyaránt.
A Mekong-delta pálmakupolái bizton beleégnek az emlékezetünkbe és hosszú-hosszú ideig velünk maradnak, garantálva, hogy vissza-vissza akarjunk térni Dél-kelet Ázsiába, a fülledt trópusokra tett soron következő utazásainkon. Útra fel!
Vietnamnak ma már két arca van: egy régi és egy új, melyek utánozhatatlan harmóniában olvadnak össze Hanoi és Ho Si Minh város (Saigon) utcáin.
Angkor Kambodzsa indákkal benőtt, ősi fővárosa. Napok kellenek majd, hogy felfedezzük az őserdei templomváros csodáit. Agra - Társ az ismeretlenhez
A kolostorairól, gyarmati építészetéről és lenyűgöző hangulatáról ismert Luang Prabang Laosz spirituális fővárosa. Agra - Társ az ismeretlenhez