„A Gangesz és a Duna, ahogy a magyar és az indiai gyermekek belső világában megjelenik” címmel gyerekrajz-kiállítást tartottunk, ami egy hónapon át engedett bepillantást az indiai és magyar gyerekek elképzeléseibe egymás nagy folyóiról.
Az Élő MúzeumCafé (Szépművészeti Múzeum 2013. március 21.) legutóbbi beszélgetésének meghívott vendégei között ült Nagy Elek, az Agra tulajdonos – ügyvezetője is. A téma turizmus és múzeumok kapcsolata volt, a beszélgetés pedig érdekesebbnél érdekesebb szempontokat villantott fel. A MúzeumCafé blogján megosztott videót itt is láthatjátok, a témáról pedig szóljanak ők:
Világszerte egyre nagyobb a turizmusban a kultúra szerepe, egyre többen választanak magunknak kifejezetten kulturális úti célt akár egy hétvégére, akár egy hosszabb utazásra. Ebben az egyre bővülő kínálatban a múzeumoknak, azok kiemelkedő vonzerejű kiállításainak is egyre nagyobb szerepe van. Vajon hogy állnak ebben a versenyben a hazai múzeumok, milyenek lehetnek a lehetőségeik a jövőben, illetve mi magyarok mennyire veszünk részt a nemzetközi és a hazai kulturális turizmusban?
„A Gangesz és a Duna, ahogy a magyar és az indiai gyermekek belső világában megjelenik” címmel gyerekrajz-kiállítást tartottunk, ami egy hónapon át engedett bepillantást az indiai és magyar gyerekek elképzeléseibe egymás nagy folyóiról.
Jövő hét kedden három izgalmas előadást hallgathatunk meg a Kossuth Klubban. Az este hatkor kezdődő rendezvényen Tibet eldugott szegleteit látogatjuk végig, azokat a tájakat, helyeket és hiedelmeket, amikről ritkán esik szó a már-már divatosnak számító Tibet-kérdés árnyékában
Dr. Toperczer István régi segítője az Agrának, minőségi fotói szerepelnek katalógusunkban, rendezvényeinken, kiadványainkban. Délkelet-Ázsiai témájú fényképalbuma után most afgán élményeiről is igényes könyv született a Zrínyi Kiadó gondozásában